Joomla-Visites | nyílt forráskódú weboldal statisztikai alkalmazás PHP/MySQL-ben fejlesztve, terjesztve a Gnu GPL licensz alatt. Statistics

 
;
Főoldal

 

Alapítványunkról:

Alapítványunk egy 2000-ben létrehozott non-profit társulás, amely ismeretterjesztői tevékenységet folytat mind az egészséges táplálkozás és egészséges életmód, mind az öngyógyításhoz szükséges, azaz kívánatos ismeretek terén.

Alapító tagjaink orvosok, mérnökök, vegyészek, a táplálkozástudományban, élelmiszertudományban, élelmiszeripari technológiákban, valamint az élelmiszer-higiéne területén jól képzett szakemberek, csakúgy, mint a gyógyszeripari technológiák és fejlesztések terén. Ennek ellenére többnyire életvidám és kiegyensúlyozott  társulásunk célja minden kedves érdeklődőnk általános műveltségének csiszolása a  mindennapjainkat érintő témakörökben, legyen az margarin kontra vaj fogyasztás, higiéne a konyhában és fürdőszobában, avagy  az "ön-karbantartás", ön-gyógyszerezés kérdésköre. Tevékenységünk célja eloszlatni a felületes „félinformálásból” és túlinformálásból adódó tévhiteket. Olyan korrekt, a tudomány mai állása szerinti ismereteket nyújtunk, amelyek szükség esetén segítséget adhatnak életvitelük aktuális kialakításához, egészségük fenntartásához és nem utolsó sorban szeretteik egészségének megőrzéséhez is. Mindezt pedig annak figyelembevételével tesszük, hogy egy rohanó, XXI. századi világ gyermekei vagyunk mindannyian.


Mire gondolunk konkrétan?
Szaladtak már az erdőre galagonya-bogyót gyűjteni, mikor kiderült, hogy apósuknak magas a vérnyomása?
Mondtak már kedvenc hentesüknek valami olyasmit, hogy: „Józsikám, vágjon le egy szép szeletet abból a gömbölyű felsálból, de 24 mg glutaminsav legyen ám benne!!”

Pedig a galagonya-teák valóban jótékonyan hatnak a szívműködésre, 1 kg nyers marhafelsálban pedig átlagban tényleg 24 g glutaminsav található.

De az ember nemigen indul vásárolni ilyen kiscetlivel:
4 mg vas + 30 mg C-vitamin Zolikának (ha nincs hozzá C-vitamin, nem kell!!)
15 µg szelén Apusnak
7,2 g laktóz reggelire a gyerekeknek
23 g telítetlen zsírsav (már csak 2g van a speizban!)

Hát ez nem túl élet-szerű. Legalábbis napjainkban még nem.
A jó hírünk az, hogy erre nincs is szükség. Hiszen az egészséges táplálkozásunk nem az  április 14-i vacsoránkon áll vagy bukik. Nem egy-két étkezésbe, vagy akár egyetlen hét étrendjébe kell belezsúfolnunk minden fontosnak vélt tápanyagot. Az egészséges életmód pedig (mint a neve is mutatja) egy ÉLETMÓD, több napunk, hetünk, hónapunk apró rutinjaiból, szokásaiból tevődik össze. Vidáman és okosan kialakítva hosszútávon biztosítja a kiegyensúlyozott táplálkozást.
Ehhez kívánunk megfelelő háttér anyagot és egyben jó szórakozást nyújtani.
Egészségükre!



  • Miért pont Hestia?

Hestia: a családi tűzhely, az otthon istennője a görög mitológiában. Szerepe hasonló a római Vesta istennőhöz, ám Hestia a fiatalok védelmezője is. Hestia, bár Zeusz testvére, sohasem lakott az Olympuszon, és soha nem vett részt az istenek torzsalkodásaiban.

 

  • Tevékenységeinket külön menüpontban soroljuk fel, így itt most csak az aktualitásokat emeljük ki: 

Első nagyobb lélegzetvételű kiadványunk egy rendhagyó hangvételű ismeretterjesztő könyv (lásd: Kiadványaink), melynek előszavát olvashatják e lap alján. Néhány további fejezetet, ízelítőként, a Kiadványaink menüpontban találnak. A teljes könyvhöz hozzájutni pedig megrendeléssel tudnak, a Megrendelés menüpont segítségével, esetleg személyes megkeresés útján is (lásd: Elérhetőségeink).

 

  • Köszönet minden kedves támogatónknak!

A 2009-ben felajánlott 1%-os támogatásokból befolyt összegnek még nem hágtunk a nyakára,  így újabb kiadványok megjelentetésére készülünk. És persze köszönettel vesszük a további támogatásokat!

Számlaszámunk továbbra is: 10700691-49508705-51100005

 

  • És íme a beígért ízelítő:

Kathrin Kook

G.B. SHAW MEGINT FEJÉN TALÁLTA A SZÖGET


ELŐSZÓ(SZ)

Nem elég, hogy az élet legkellemesebb dolgai rendszerint megfizethetetlenek, erkölcstelenek, vagy hízlalnak, ráadásul a legtöbb egészséges életmóddal foglalkozó írás hót unalmas! Megfigyelték, hogy a magukra kicsit is adó felvilágosító művek rendre komor statisztikákkal kezdődnek volt honfitársaink halálnemeit illetően? De ki az az épelméjű, aki mérlegeli ezeket a statisztikákat mielőtt erős paprikát tesz a marhahúslevesébe?

Mindazonáltal egy kicsi rossz hírem nekem is van. Az egészséges életmód – mint a neve is mutatja – egy életmód. Nem félórás odafigyelést, nem két-hetes fogyókúrát jelent, hanem ÉLETMÓDOT. Ez állandó, ám mindig változó tényezője az életünknek, része a mindennapjainknak és folyamatosan változik velünk és környezetünkkel. Épp ezért olyan szórakoztató és izgalmas, még ha egészséges is.

Az evéshez mindenki ért. Na de a Táplálkozás, az már valami egészen más! A táplálkozás művészet. És tudomány. A táplálkozásban együtt van történelem, földrajz, biológia, kémia, fizika, kultúrtörténet, vallástörténet, mitológia, mikológia, citológia, dialektika, (vagy inkább dietetika?), és van benne irónia, meg a fél idegenszavak szótára – vagy a kedvenc almáspite receptünk. Meg a Nagymama kaligrafikus írású, szemet is gyönyörködtető receptfüzete a húspástétom főzéstől kezdve a házi martini készítésen keresztül a „zserbó szelet Lenkétől”-ig. Ja, és a Nagypapa titkos pálinkafőző készlete a spejz legfelső polcán, az üst szigorúan tiszta vörösrézből, a kotyogó külön, puha rongy közé csomagolva. Istenem, ha Nagyapa megérhette volna a Pálinka Fesztivált!

Már maga az hihetetlenül izgalmas dolog, hogyan definiáljuk az egészséget. A betegség hiányával? Akkor, ha kicsit magas a vérnyomásom, van 3 lyukas fogam, bokasüllyedésem van és mondjuk hiányzik az egyik fülkagylóm, akkor én azért egészséges vagyok?
Vagy mondjuk minden teljesen rendben az összes fülkagylómmal és fogaimmal, még a vérnyomásom is OK általában, de rendszeresen nem tudok aludni, levert vagyok és ingerült, akkor én egészséges vagyok?

Az Egészségügyi Világszervezet által megfogalmazott, 61 állam által jóváhagyott definíció szerint: „Az egészség nem pusztán a betegség vagy rosszullét hiánya, hanem teljes fizikai, szellemi és szociális jólét.”

 

 

Alapítványunk jogosult az adó 1%-ára.  Számlaszámunk: 10700691-49508705-51100005
Adószámunk: 18240249-1-43